A félelem megbénít, akadályozza önbizalmad kiteljesedését. A félelem beszűkíti a gondolkodásunkat, döntésképtelenné tehet.
Hogyan szelídítsem meg a démonaimat?
Lehetséges, hogy mi tesszük a félelmet félelmetessé? Lehet, hogy amit félelemnek hívunk, az ahogyan jött, pont olyan könnyedén tovább vándorolhat? Mi van akkor, hogyha nem egy riasztó dolog ez az érzet, amit mi félelemnek élünk meg, hanem valójában egy mélyebb üzenetet, tanítást tud nekünk átadni? Mi van, hogyha minket szolgál, a félelem, mint egy bölcs tanító?
A félelem valójában azért félelmetes, mert azt gondoljuk róla, azt tanultuk róla, hogy az. Ha megjelenik, rögtön arra gondolunk
valamit tenni kell ellene és megkell szüntetni. Ha eltoljuk magunktól a rossz érzést, vagy gyorsan meg akarjuk változtatni, az egyenes út az elfojtás felé. A meg nem élt érzések pedig hosszútávon növelik a testi tünetek, betegségek megjelenését.
Tévesen azt tanították nekünk, hogy
- nem szabad félni,
- nem természetes dolog, hogy félünk
- valamit gyorsan tenni kell ellene, meg kell szüntetni.
Valójában, ha megnézzük, ez egy ugyanolyan természetes, vagy egy olyan érzés, mint bármelyik másik.
A félelem kicsit olyan, mint a madárijesztő, és hogyha a madarak tudnák azt, hogy a madárijesztő valójában csak az élelmet mutató helyeket jelzi, akkor nem elrepülnének a madárijesztő elől, hanem pont, hogy oda szállnának rá.
Démonainkat akkor tudjuk kezelni, ha megvan az a képességünk, hogy nem tagadjuk le őket, hanem őszintén szembenézünk velük, merünk tudni róluk. A mi döntésünk, hogy elmenekülünk a félelem elől, eltereljük a figyelmünket, kilépünk, eszünk valami finomat, nézünk egy sorozatot, tudatmódosító szerekkel élünk vagy meg merjük nézni azt, mi ez, ami bennünk fut. Ez nem jelenti azt, hogy rögtön kell kezdeni valamit a félelemmel, hanem érdemes egyszerűen csak jelen lenni és ülni vele, csak leülni vele, befogadni, megnézni, hogy mi az, amire rámutat. Nagyon fontos dolgok jöhetnek fel. Annak is van helye, amikor ezeken a félelmeken keresztül nézünk, rálátunk arra, hogy ez nem valós félelem, sőt, ez nem is az én félelmem, hanem csak lehet, hogy hallottam a világból, a szülőktől, bárhonnan.
A terápiás folyamaimban is gyakoroljuk az érzelmek kezelését és a félelmek megszelídítését. Hogyan?
Belemegyünk. Ez nem jelenti azt, hogy azonosulunk vele, a végletekig, hagyjuk, hogy elárasszon, hanem csak hagyjuk, hogy legyen. Ha megjelenik egy ilyen jellegű félelemérzet benned, akkor egyből vidd oda a figyelmed száz százalékát és csak hagyd rajta.
Érzéssel. Átéled intenzíven. Nem próbálod analizálni, intellektualizálni, magyarázni, hogy vajon miért van, nem, csak átéled.
Ne dolgozz rajta, ne küzdj ellene, ne tagadd le, ne fojtsd el, hanem egyszerűen csak hagyd és figyeld azt az adott érzetet, amit akár félelemnek is nevezhetnénk. Lehet, hogy meg sem kell nevezni.
Elfogadom, hogy csak itt és most jelen vagyok. Látom, hogy jelen van valamilyen félelem, és megyek tovább az utamon.
A folyamat végén az eredmény minden esetben megkönnyebbülés, felszabadulás, gyógyulás.
Oldásaimban kísérem a félelmet feloldó gyakorlatot, ott vagyok közben veled és figyelek, hogy a saját tempódban csak annyit engedjünk fel itt és most, ami elviselhető számodra. Megtaláljuk azt a középutat, hogy tudj fejlődni, de ne is terheljük túl a lelkedet. A gyakorlat lényege, hogy behunyod a szemedet, és most nem elfutsz a félelem elől, nem keresel kiutat, hanem belemész.
Közben természetes, hogy eszedbe jutnak emlékek, hasonló esetek az életedből, megrázó események, amiket szintén feldolgozunk. Ha elég igent mondasz a belső munkára, azzal Önmagadra mondasz igent és meg tud történni a tartós testi-lelki gyógyulás is.