Hogyan segíthetek neked? Mire számíthatsz a velem való közös munkában?

Rád hangolódás, mély lelki munka, hatékony eszközök

Van egy velem született, erős tisztán érző képességem, amivel hamar rá tudok hangolódni a hozzám fordulók lelkére és képes vagyok a problémát, a megoldáshoz szükséges információkat meglátni. Folyamatosan fejlesztem magam, eszköztáram állandóan bővül, melyeket kreatívan, személyre szabottan használok.

Gyengéd oldások, megoldás-orientált folyamat

Közös önismereti munkánk során, finom módszerekkel, a saját tempódban fejlődhetsz. Pont annyit enged fel a tudatalattid, amivel ott és akkor, abban az oldásban az elméd és a lelked elbír. Nem sietünk, nem erőltetünk semmit, hanem megengedjük, hogy elinduljon benned a változás. Én pedig Téged nem engedlek haza, addig, amíg a feljött érzéseket el nem simítjuk és helyre nem áll a belső harmóniád.

Folyamatos támogatás, otthon végzendő gyakorlatok

A közös munkánk nem ér véget az ülésekkel, az első találkozástól kezdve a megoldásig végig veled vagyok. A két konzultáció között nem engedem el a kezedet, ha motivált vagy az önálló munkára, akkor otthon elvégzendő feladatokat is kaphatsz, illetve az ülések között írásban kommunikálhatunk.

A kezelések hatékonysága miatt nem szükséges hosszú hónapokon keresztül járnod hozzám, legtöbbször néhány alkalom is elegendő.

DSC_5304

Milyen módszerekkel dolgozom?

Az oldások, konzultációk során a kineziológia módszerén kívül használom a thetahealing, az OH kártya, a sématerápia, a test alapú traumafeldolgozás, az energetikai korrekciók, a családállítás egyes elemeit, a Bach virágterápiát, az aromaterápiát és a tibeti hangtálak gyógyító rezgéseit is.  

A kezelés pontos menetét első alkalommal állítjuk össze egyénre szabottan.

Neked ezek közül NEM KELL VÁLASZTANOD, hiszen az első konzultáció során ezeket a témádra fogom szabni, és egy stratégiát állítunk össze belőlük.

Ha igényled, az ülések között küldött otthoni feladataimmal biztosítalak arról, hogy a változásaid ne csak a személyes találkozóinkra, oldásainkra korlátozódjanak. Egy folyamaton kísérlek végig, ami az első beszélgetésünktől a problémád megoldásáig tart.

Lelki oldás másképpen Miben különböznek az én módszereim a hagyományos érzelmi, lelki oldásoktól?

Hangtálak ölelésében

A terápiámat átszövi a tibeti hangtálak nyugtató, tudatalattink mélységeit feltáró hatása. Ez a bizonyos „theta” állapot, amivel sokkal könnyebben és hatékonyabban tudunk együtt dolgozni a problémád lehetséges okain. Finoman segít felszínre hozni azokat az éréseket, amikkel az ülésben foglalkoznunk kell a következő „lépés” meglépéséhez.

Kreativitás

Folyamatosan fejlesztem magam, eszköztáram állandóan bővül. A kineziológia, a családállítás, a thetahealing, a bach virágterápia és a reiki eszközeit használom imaginációval, hangtálakkal, energetikai oldásokkal mindig a Te aktuális igényeidnek megfelelően.

Gyengéd oldás

Közös önismereti munkánk során, finom módszerekkel, a saját tempódban fejlődhetsz. Pont annyit enged fel a tudatalattid, amivel ott és akkor, abban az oldásban az elméd és a lelked elbír. Nem sietünk, nem erőltetünk semmit, hanem MEGENGEDJÜK, hogy elinduljon benned a változás. Én pedig Téged nem engedlek haza, addig, amíg a feljött érzéseket el nem simítjuk és helyre nem áll a belső harmóniád.

Szuperérzékenység

Van egy velem született erős tisztán érző képességem, amivel hamar rá tudok hangolódni a hozzám fordulók lelkére és képes vagyok a problémát, a megoldáshoz szükséges információkat meglátni, „lecsatornázni”

Ha szükségét érzed bővebb tájékoztatásnak, lennének még kérdéseid, mielőtt belevágunk, vedd igénybe 30 perces, ingyenes, első konzultációmat!

Vedd fel velem a kapcsolatot és kérj időpontot a konzultációra. Erre több lehetőséged van, válaszd ki azt, amelyik neked a legmegfelelőbb:

E-mail: gazdaglelek@gmail.com
Telefon: +36706324370 (Gazdag Viktória)
Gazdag Lélek Facebook oldal (üzenetben)
Facebook, privát profil (messengerben): Gazdag Viktória

Minden üzenetre 24 órán belül válaszolok. Előfordulhat, hogy amikor hívsz, éppen személyes konzultációt tartok. Amint tudlak, visszahívlak. Email, vagy messenger üzenetekre rugalmasabban tudok válaszolni.

Az üzenetben elég, ha leírod, hogy időpontot szeretnél első konzultációra.
Persze, ha akarod nyugodtan írd meg az aktuális problémád is, de ezt a konzultáció során mindenképp megbeszéljük.

Rólad. Azokról a problémákról amiket szeretnél megoldani, javítani. Elmondom Neked, miben, milyen módszerrel tudok segíteni.

Az ingyenes konzultáció 30 perces

Itt is több lehetőség közül választhatsz:

Telefon
Videochat (messenger, viber)
Arra kérlek ügyelj, hogy az internetkapcsolatod megfelelő legyen mert, ha közben akadozol akkor az a beszélgetésünk rovására megy.