„Az étellel való küzdelmünk hatalmas érzelmi gyötrelmeket okoz, a súlyos bűntudat érzésétől kezdve egészen a depresszióig” – írja Jan Chozen Bays Tudatos étkezés c. könyvében.

Mik azok a gondolatok, érzések, szokások, amik átszövik az ékezéssel kapcsolatos szokásainkat ? Miért eszünk túl sokat?

Az étkezés tudatos elfogyasztása fontos eszköz lehet kognitív szinten a szokásaink megváltoztatására. Első lépésként azonban tudatára kell ébrednünk, mi késztet minket evésre.

Nézzük meg az éhség hét fajtáját:

● A szem éhsége – amikor az ételt a szemünk kívánja. Csak azért eszünk, mert az étel „ott van”, a szemünk előtt.

● Az orr éhsége – erre alapoznak a látványpékségek, a mert illattal nagyon könnyű az embert manipulálni. Mész az utcán és megérzed a frissen sült pizzának az illatát. „Pizzaillat! Együnk pizzát!” – kiabál az elménk!

● A száj éhsége – ez az szánknak élvezetes érzetek utáni vágya. A csipsz ropogóssága. A csípősség érzése a halászlében. A csoki olvadóssága és édessége. Amikor az étkezésre nem figyelünk oda, olyankor jön a késztetés, hogy repetázzunk, hiszen nem voltunk jelen, amikor ettünk (mondjuk közben beszélgettünk vagy a teendőinken járt az eszünk). Ezért nem éreztük megfelelően az ízeket és a gyomrunk hiába tele, a szánk repetát kíván.

● A gyomor éhsége – a gyomor nagyon jól jelzi, ha üres: megkordul. De megkordulhat, összeszorulhat a gyomrunk akkor is, ha szorongunk vagy stresszelünk és ezt tévesen éhségnek érzékelhetjük. A másik nagyon gyakori jelenség, hogy nem vesszük figyelembe, ha gyomrunk éhséget jelez – csak dologzunk tovább. Az éhség érzetére ezért kiemelt figyelmet fordíthatunk és megvizsgálhatjuk: hol érzem az éhséget? Pontosan milyen érzés az, hogy éhes vagyok?

● A sejtek éhsége – ez egyenlő azzal, amikor leesik a vércukorszintünk. Sejtszíntű éhséget akkor érzünk, ha már nagyon régen ettünk VAGY ha a vércukorszintünk drasztikusan lezuhan – ami akár étkezés után egy órával is megtörténhet, akkor is, ha a gyomrunk még tele van. A szénhidrát-anyagcserezavar (inzulinrezisztencia) nagyon gyakori jelenség, főleg a cukrok és finomított szénhidrátok világában. Fontos megkülönböztetni, hogy mi az, amikor sejtszinten éhezünk és mi az, amit csak az elménk kíván. A cukorbetegeknek ez külön feladat, meglátni a test jelzéseit, hogy mikor jelzi azt a test, hogy „adj még inzulint” és mikor azt, hogy valóban éhes.

● Az elme éhsége – ez a gondolatokon alapul. „Több fehérjét kellene enned!” „A tojás jó neked, rengeteg A-vitamint tartalmaz.” „A tojás nem jó neked, emeli a koleszterinszintedet.” Az elme éhsége gyakran a fekete-fehér látásmódon alapul, mely szerint van jó étel és rossz étel, mit kellene enni és mit tilos enni. Az elménkben zajlik az a fajta önbírálat az evéssel kapcsolatban, mely alapján megdícsérjük és jónak (erősnek, hatékonynak) , vagy keményen bíráljuk és rossznak, kövérnek, gyengének érezzük magunkat.

● A szív éhsége – Az étel sokszor vígasz. Szomorúságot csillapít, megadja a törődés érzését („látom, köhögsz, csinálok Neked egy húslevest.”) Sokszor, ha büszkék vagyunk magunkra vagy ünnepelünk valait, meghívjuk magunkat egy sütire. Ezzel nincsen semmi baj. Fontos az ételek útján kifejezett gondoskodás, törődés, az étkezés közben együtt töltött idő. De azt is fontos feltérképezni, hogy milyen ételeket eszünk, amikor szomorúak, magányosak vagy bizonytalanok vagyunk? Mit eszünk, amikor egy kapcsolatnak vége szakad? Hogyan gondoskodunk magunkról, amikor egyedül vagyunk?

Tudatossággal elérhetjük, hogy JÓL LAKJUNK a TESTÜNKBEN is, ne csak az asztalnál!