Sokan járnak hozzám konzultációra, akik nehezen állnak ki magukért, sérülékeny az önbizalmuk, jellemzően diszfunkcionális családban nőttek fel. Van egy közös bennük, amiről írni szeretnék. Ez a jelenség a saját észleléseikben való elbizonytalanodás, amikor a  kapcsolataikban azt találgatják, hogy mi a normális. Nem veszik észre, hogy nem egyenrangúan kommunikálnak velük és méltatlan helyzetbe kerülnek. Legyen ez egy Ébresztő azoknak, akik úgy érzik, valami nem stimmel velük és társuk szerint folyton ők azok, akik rosszul éreznek, érzékelnek dolgokat, túlérzékenyek. (Gyanús, igaz? Mert ugye kettőn áll a vásár…)

Félreértés ne essék, ez egy békés poszt. Senkit nem akarok senki ellen uszítani, ahogy nárcisztikus és egyéb címkéket sem fogok senkire sem aggatni, tekintsétek az alábbiakat mindkét félre vonatkozó viszonyítási alapnak.

Mi az a tiszta kommunikáció? Miért fontos a kapcsolatainkban?

Meg kell hallanunk saját hangunkat, mit és hogyan mondunk másoknak és milyen szavakat használunk. Ehhez hasonlóan: meg kell hallanunk mások hangját is, hogyan beszélnek velünk, milyen szavakat használnak. Ez a tudatosság mutatja meg, mennyire becsüljük tiszteljük, védjük és értékeljük önmagunkat. El kell hinnünk, hogy értékesek vagyunk és azt is, hogy megbízhatunk észleléseinkben.

Honnan tudod, hogy nem egyenrangú kommunikációba, kapcsolatba keveredtél? Mit észlelsz magadon ilyenkor?

Miután elváltatok, vagy befejeztétek a beszélgetést, azt veszed észre, hogy utólag dühöngsz. „Miért nem álltam ki magamért? Azt kellett volna válaszolnom, hogy…” Úgy érzed magad, mint akit megtámadtak és leterítettek. Az energiaszinted hirtelen a padlóra került,  kifacsarva érzed magad. A beszélgetésekben gyakran azon kapod magad, hogy magyarázkodsz, mentegetőzöl, védekezel. „Az nem úgy volt, nem úgy értettem, elnézést kérek, bocsánat!” Szorongsz, szégyenkezel, lefagysz, megszégyenülsz. Ha ez rendszeres, az önbizalmad elkezd csökkenni, kisebb-nagyobb fájdalmakkal jelez a tested is, majd egy idő után azt veszed észre, hogy kerülöd a megszólalást, inkább csendben maradsz “jobb a békesség”. Tudod, ha visszavágsz, úgyis alulmaradsz, leural, leértékel a másik. Ezzel viszont megtagadod az önmagadért való kiállás lehetőségét, a tüske benned marad és a testi tüneteid sem fognak enyhülni, a rejtett fájdalmad belülről emészt fel.

Az egyenrangú, kölcsönösségen alapuló kapcsolatban világos kommunikáció, empatikus megértés köt össze bennünket a másik emberrel, az együttműködés az életben való tudatos közös részvételt jelenti és segíti mindkét fél céljainak elérését. 

“Bántalmazás? Szóbeli? Áááá, biztos csak túlérzékeny vagyok.”

Ha a másik bicskanyitogató szavai, vagy a mérgező, leértékelő attitűdje gyengíti, sérti, lebecsüli a miénket az felér egy nagyobb pofonnal. A szóbeli bántalmazás egyik legfontosabb mutatója, hogy egy idő után Te magad kérdőjelezed meg és értékeled le a saját észleléseidet. Belül érzed, hogy valami nincs rendben, de pont ennyit és nem többet. Észrevétlenül megtanultad tolerálni a szavakba csomagolt erőszakot és szépen lassan elvesztetted az önbecsülésed. Azon kezdesz el gondolkodni, hogy hogyan beszélj úgy, hogy társad megértsen, azt hallja ki a mondanivalódból, amit közölni akarsz és ne kössön bele abba, hogy fogalmazol. Elgondolkodsz rajta, miért nem érzel úgy, ahogy a társad szerint érezned kellene. Állj meg egy pillanatra és gondolkozz el ezen. 

Nem érted, másokkal, hogy tud olyan nagy mosollyal megnyílni, míg veled négyszemközt teljesen más arcot mutat? Miért nevez túlérzékenynek? Miért mondja, hogy nem értem a viccet, mikor azok a viccek egyre fájdalmasabbak és húsbavágóbbak? Nem akarod felidegesíteni, megzavarni, mert gyakran váratlanul ingerült veled? Sokadszorra megpróbálod megbeszélni vele a félreértéseket, de sosincs olyan érzésed hogy a kérdést teljesen megoldottátok és kibékültetek? Az a bizonyos tüske már a bőröd alatt szúr és Te még mindig azt találgatod, hogy ez normális e?

“Gyakran eltűnődtem,  vajon mi a baj velem, nem kéne ilyen rosszul éreznem magam.”  Meséli Boglárka,  egy konzultációra jött 43 éves hölgy. Kiderül, hogy valójában nem is  a párkapcsolati viták, nézetkülönbségek miatt feszült, hanem a kapcsolaton belüli kommunikáció őrli fel szép lassan. Ő is tudja, hogy az ő felelőssége, hogy ezt hagyja, de néha rendkívüli önbecsülés szükséges ahhoz, hogy szembenézzünk azzal, akit szeretünk, leural minket. A szóbeli bántalmazás többnyire csak négyszemközt történik idővel egyre intenzívebb formát, álarcot ölthet és elveszi a megbántottól azt a lehetőséget, hogy áldozatként definiálja magát.

Ismerd fel és ismerd el az érzéseidet! Először legalább saját magad előtt!

Megbántottnak érzed magad? Leértékeltnek? Elfogadhatatlannak? Értéktelennek? Figyelmen kívül hagyottnak? Elhanyagoltnak vagy éppen kirekesztettnek? Tudatosítsd, miben vagy. Neked az számít, ami Rád az hat, amit Te érzel, nem az, amit a másik szerint érezned kellene!

Az igazságot, az érzéseid valóságát nem valaki más szemszögéből kell észlelned, hanem saját magad nézőpontjából. Ez az első lépés, hogy ki tudj jönni a számodra méltatlan helyzetből, ami már a Te felelősséged.

Tudatosítsuk az alapvető jogainkat a párkapcsolatban!

● Jogom van ahhoz, hogy a társam meghallgasson és udvarias modorban válaszoljon. 

● Jogom van a saját nézeteimhez, véleményemhez  még akkor is ha társam máshogy látja a világot.

● Jogom van ahhoz, hogy a társam valóságosnak fogadja el élményeimet és érzéseimet.

● Jogom van őszinte bocsánatkérésre minden olyan viccért, amelyet bántónak tartok.

●  Jogom van világos és tartalmas válaszokra minden rám tartozó ügyben.

● Jogom van vádaskodástól és hibáztatástól mentesen élni.

● Jogom van jó szándékra, érzelmi támogatásra és bátorításra a páromtól.

● Jogom van kritizálástól és ítélkezéstől mentesen élni.

● Jogom van ahhoz hogy a társam tisztelettel beszéljen velem, rólam és mindenről, ami hozzám tartozik, amit én választottam: a munkám, a családom, a gyerekem, az érdeklődési köröm…stb

● Jogom van érzelmi fenyegetettségtől, dühkitörésekről mentesen, nyugalomban élni. 

● Jogom van ahhoz, hogy ne szólítsanak engem hogy lekicsinylő neveken.

● Jogom van ahhoz, hogy udvariasan kérjenek ne pedig utasítgassanak.

● Jogom van biztonságra és a tiszteletre párkapcsolatomban.

(forrás: Particia Evans “Szavakkal verve” című írását egészítettem ki)

Lehet, hogy reménytelenül idealista vagyok, de én  hiszek abban hogy ha a szeretet és a tisztelet jelen van egy kapcsolatban, más kérdések is megoldhatók és lehet annyi nyitottság és hajlandóság bennünk, hogy megbeszéljük véleményüket vágyaikat szükségleteinket is kívánságaikat.Félreértés ne essék, ez egy békés poszt. Senkit nem akarok senki ellen uszítani, ahogy nárcisztikus és egyéb címkéket sem fogok senkire sem aggatni,  tekintsétek az alábbiakat mindkét félre vonatkozó viszonyítási alapnak.