Amikor megszületünk kisbabaként nem kérdőjelezzük meg, hogy sikeresen odamásztunk e az asztalhoz, megfelelően megrágtuk e a rágókát. Egykor a sikereinket még termeszetes módon tudtuk belsővé tenni.

Gyerekként elkezdenek értékelni minket, már az oviban piros és fekete pontokat osztogatnak a jól, rosszul teljesítő kicsiknek. Megtanuljuk, hogy a teljesítményünk alapján mérjük önmagunkat és ahogy telnek az évek szép lassan előbukkannak a bizonytalanságaink:

● Képes vagy elégnek érezni, amit megtettél?

● Halogatsz, mert úgy érzed, még nem állsz készen?

● Nem szívesen adsz ki feladatokat a kezedből, mert más úgysem tudja olyan jól megcsinálni?

● Valahol mélyen kételkedsz magadban, úgy érzed, hogy nem édemled meg az elismerést?

● Egyre többet dolgozol, hogy biztonyits, de így sem tudod elhallgattatni a belső hangot, ami azt mondja, ez még mindig nem lesz elég?

Belső képünket önmagunkról a környezet visszajelzésseiből építjük fel. Felnőttként tehetünk érte, hogy ezeket a visszajelzéseket tudatosan megadjuk magunknak, azokat a helyzeteket figyelve, amikor elég jónak érezzük magunkat,ahelyett, hogy a gyengeségeinkre fókuszálnánk.

A hosszú távú megoldás szerintem abból áll, hogy megnézzük, és oldjuk az elégedetlenséged legmélyebb gyökerét. Nagyon gyakran kora gyermekkori okok állnak a háttérben, már egész kiskorunkban sérült az önképünk.

Az üléseken megkeressük, mik azok gyökérélmények, melyek hatására elkezdtél kételkedni saját magadban és a teljesítményed értékében és lépésről lépésre építjük fel az egészséges önbizalmad